Mi van itt, kérem?

A forradalom gyermekei

A józanabbak közül szerintem sokan nem vitakoznának vele, hogy napjainkban vannak médiumok, amik gyakorlatilag tökéletes helyettesítő termékei bármilyen szórakoztató műsornak, elfoglaltságnak.

Ilyenkor mindig azon töprengek, hogy oké-oké, sokan sokféle baromságot beszélnek, de valójában milyen gondolatok kavaroghatnak a fejekben?

Mert az odáig (sajnos) még érthető is, hogy ha egy párt komplett médiabirodalmat épít ki, akkor elvárja, hogy a nap 24 órájában a pártpropaganda legyen a vezérlő elv ezekben a médiumokban. Miért tenne másként? A hatalom megszerzése és megtartása a cél, márpedig ahhoz nagyon hasznos a támogató média.

Ami viszont számomra megfejthetetlen talány, az a propagandát előállító alkalmazottak motivációja.

Mert hogy ők szemmel láthatóan jól érzik magukat a szerepükben, minden nap újult erővel vetik bele magukat a kommenisták / liberálisok / nemzetrontók megleckéztetésébe. De honnan meríthetik ehhez az erőt?

A rosszindulatú verzió szerint pontosan tudják, hogy amit csinálnak, az demagóg propaganda, de különböző (tetszőleges) juttatásokért cserébe elvégzik munkájukat. Aztán beülnek egy sörözőbe és jókat röhögnek az aznapi eseményeken.

Viszont mi van abban az esetben, ha elsősorban nem ez a motiváció a jellemző rájuk? Mi van akkor, ha a többség (főleg az idősebb generáció) oly mértékben gyűlölte meg a régi rendszert, hogy egyszerűen nem tudnak máshogy viszonyulni annak résztvevőihez, ideológiájához, sőt, senkihez, aki akár csak minimálisan is kapcsolódik hozzájuk?

Mi van akkor, ha több évnyi - évtizednyi, fenyegetettség és elnyomás árnyékában végzett rendszerellenes küzdelem szükszégszerűen objektivitásra képtelen félőrültet csinál az emberből, aki ráadásul megingathatlanul hisz a forradalomban és annak vezetőiben?

Mi van akkor, ha minden cselekedetüket tényleg az motiválja, hogy a gyűlölt ellenség soha többé ne juthasson a húsos fazék közelébe? Mert annál rosszabb talán nem is történhetne Magyarországgal. Mi van, ha az ellenségkép egyszerűen megszüntethetetlen? Ha kitörölhetetlenül nyomott hagyott bennük a korszak, és olyanok, mint azok a sokat mutogatott Irakból hazatérő amerikai katonák, akik soha nem tudnak már visszatérni a normális élethez, mert még a helyi közértben is mindenhol rájuk szegeződő fegyvereket látnak?

Könnyen lehet, hogy ami történik, az sokkal inkább tragikus, mint szánalomra méltó.

Csak egy pillanatra gondoljuk végig! Játsszunk el a gondolattal, hogy miként alakulna saját életünk, ha a Fidesz totális kontrollra törne! Tegyük fel, hogy a ciklus végére diktatúra lenne és az is maradna a következő évtizedekben. Természetesen mindenkit üldöznének, aki nem barátja a forradalomnak, megszűnne minden, amihez hozzászoktunk az elmúlt 20 évben. De mi nem adnánk fel, még a fenyegetettség árnyékában is küzdenénk a rendszer ellen, míg nem aztán egyszer sikerülne megdönteni azt. Újra lennének szabad választások, de a régi rendszer résztvevőinek elszámoltatása elmaradna. És bizony, a diktatúra résztvevői (vagy a résztvevők rokonai) is indulnának a választásokon.

Vajon mit tennénk, hogyan reagálnánk erre? Nem lehet, hogy mi is félőrültként viselkednénk, és ha kellene, a lelkünket is eladnánk az ördögnek, csak hogy megakadályozzuk a gyűlölt Fidesz rendszer visszatérését? Nem lehet, hogy nem tudnánk különbséget tenni a bukott diktatúra közvetlen résztvevői és a visszatérést elnézők között? Nem lehet, hogy mindenhol a Fidesz ármánykodását látnánk és végül ugyanarra a sorsa jutnánk, mint a most kétségtelenül realitásérzéküket vesztett résztvevői a közéletnek? Nem lehet, hogy mi is nekiállnánk egy újabb autokrácia építésének, csak hogy a Fideszt lehetőleg évtizedekre kiszorítsuk a hatalomból, sőt, inkább megsemmisítsük őket?

Könnyen lehet, hogy mi is pontosan odáig jutnánk, hogy az akkori fiatalabb generációk röhögnének rajtunk és vércikinek tartanának minket. És nem értenék, hogy mit Fideszezünk folyamatosan, amikor egyébként már űrutazni is lehet.

Személyes érintettség okán mondom, hogy abban, amivel most nap, mint nap szembesülünk, van azért valami tragikus...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.